Jules hajlékában még mindig úgy áll minden, mint egykor. Mielőtt ugyanis örök nyugalomra lelt volna, rám hagyta örökül ingóságait. Végakaratában ezenfelül ...
Gregoire kicsiny könyvesbódéja sötétebb árnyalatú volt a többi zöld doboznál. Úgy tekintett rá, mint egy parányi butikra, ahol varázslatot vehettek a Cité-szigette...
Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán élet...
Benoît előrántott egy üveg megkezdett Napoleon konyakot a kis konyhai kredencének rejtekéből. Kihúzta a kalapos parafa dugót, inhalált belőle, és töltött magának...
– A Le Petit Parisien falai között mindenki egyenlő, akárcsak a temetőben – mondogatta Jules oly gyakran, viccelődve. Aki ide betért, egy-két kedves szót is kapott az itala me...
Jules idősen haragudott magára, mert olykor úgy érezte, hogy már nem emlékszik Barbara hajszínére, hangjára, tekintetére. – Barna volt a szeme, vagy kék? Talán t&uum...
Mirabelle vasárnap délutánonként a Tuileriák kertjében, a kihelyezett székek valamelyikén ülve sütkérezett. Ilyenkor a szökőkutak vízsugarainak játék...
Amióta bevonták Clément jogosítványát, óhatatlanul eluralkodott rajta a nyugtalanság érzése. A koros taxis hiába bizonygatta a meghallgatása előtt, hogy élet...
Azon az estén is hullott egy kis égi áldás. Az eső szelíden szemerkélt, miközben Marcelin az utcai forgatagot kémlelte Jules kávéházának melegéből. Harmon...
Jules számára a konyak nem csupán holmi ital volt, hanem időgép. Szűk szobájában is tartalékolt néhány üveggel a Gautier pincészet párlataiból. Behűtve fogy...
Léonard alkoholistává lett a sorscsapás óta, ám utolsó leheletéig igazi úriember maradt. Köszönt az utcán, valahányszor találkozott a tekintetünk. Gavallé...
Mintha egész Párizs leállt volna egy pillanatra, amikor Jules a mélybe vetette magát a Mirabeau-hídról. Azóta nekem már a fény városa sem ragyog úgy, mint azelőtt. Az embe...
Most is úgy ragyogtak a csillagok Arles felett, mint a vízpartot szegélyező kandeláberek fénye a Rhône folyó tükrén. Jules imádta ezt a várost. Idősen már csak gondolatb...
Jules ifjúkorában néhány alkalommal becsöngetett bérházak kapuján, hogy ugrassa a párizsiakat. Idősen is megtette párszor, de akkor már nem kellett elszaladnia. Ha kijö...
A szilveszterek délutánjait rendre a Le Petit Parisien falai között ünnepeltem. A hófehér abroszokkal takart asztalokon minden évben gyöngyöző Veuve Clicquot pezsgő várta a vend&eacut...
Amikor Barbara meghalt, Jules lelkébe örökre beköszöntött az ősz. Pedig szerelme szemében a tavasz csillogott, valahányszor találkoztak. Most is két személyre terített. Várta...
Jules a tikkasztó hőségben belesüppedt kedvenc fotelébe, maga felé fordította rozoga asztali ventilátorát, és élvezte, ahogy az arcába fúj. Belekortyolt az előre beh...
Jules minden vasárnap hajnalban leült a Notre-Dame-székesegyház melletti park egyik padjára. Sosem ment be, mert úgy gondolta, nem méltó hozzá, hogy betérjen. Pedig az ő világa is ...
Minden szombaton kiosonok a vasútállomásra. Azt a vonatot várom, amely már sosem fog megérkezni. Mégis ott állok, abban reménykedve, hogy talán egyszer majd újra előbukkan, &eacu...
1962 óta nem engedett be fényt a hálószobájába. Csupán a régi redőny résein szűrődött be olykor egy kis világosság. A félhomályban Yves Montand felv&...
Lehet, hogy csak én képzelődöm. A Mirabeau híd mellett még ott áll az a kis étterem. A pincér is a hellyel együtt öregedett. Régi idők és vendégek. Az elfeledett kor...